Igazából az ezzel kapcsolatos felismerés akkor jött, amikor már kapcsolatba kerültünk veletek. Én úgy gondoltam, hogy ha a szívemet, lelkemet kiteszem az asztalra, akkor ezt érzékelik a munkatársaim, és értékelik, de rá kellett jönni, hogy ezt sokkal tudatosabban és sokkal kommunikatívabban kell művelni, sokkal több figyelmet kell fordítani a kommunikációra. Amikor már ennyi ideje vezetsz egy céget, akkor rendesen szíven tud ütni az a felismerés, hogy mégsem vagy annyira jó vezető, mint gondoltad – a munkatársaid szempontjából persze. Meg kell tanulnunk közösen elemezni a problémákat, közösen kell megoldásokat keresnünk. Természetesen a döntést nekem kell meghozni, de mégis sokkal jobban be kell vonni a munkatársakat ezekbe a folyamatokba. Természetesen nincs tökéletes ember, vezető és kolléga sem, de nagyon sokszor a problémák közepette inkább azt vettem észre, hogy mik a hiányosságok a kollégáimban, nem pedig azt, hogy mik a jó tulajdonságaik. Meg kellett fordítani ezt a szemléletet, észre kellett venni, hogy minden kolléga nagyon értékes, minden kollégának nagyon sok jó tulajdonsága van. Próbáljuk ezeket – jó értelemben – kihasználni, ezekre építeni. Az esetleges hiányosságokat közösen, megfelelő megértéssel, kommunikációval, időt rászánva próbáljuk jobb irányba terelni. Sok kollégával volt ezelőtt konfliktus, de elsősorban saját magamat kell okolnom, hogy nem jöttem rá hamarabb, hogy ezeket a kapcsolatokat milyen empátiával kell kezelni, milyen etikus alapokra kell helyezni. Úgy veszem észre, hogy a kollektívának a hangulata, az érzelmi szintje emelkedik, ha odafigyelünk ezekre a dolgokra.