PINCZÉSNÉ SITÁR BEÁTA

Senior Cégfejlesztési Mentor

pinczesne.sitar.beata@dma.hu

+36 70 718 8810

Szuperképességem, hogy mindenféle embertípussal könnyen megtalálom a hangot, ami megkönnyíti a kommunikációt az élet minden területén.

Mi a neved, és hogyan jellemeznéd magad?

Kamaszkorom óta Bely@ a becenevem – igen kukaccal a végén! 😀

Életvidám vagyok, mindig keresem  dolgokban/természetben a szépet. Szeretek bolondozni, ebből  a szempontból nem nőtt be a fejem lágya. Imádom a zenét, mindig feltölt (pláne egy jó koncert), szeretek énekelni is közben (szerintem nem tudok!). Egy élő koncert emléke pedig hetekre elkísér, plusz energiát ad.

Kereskedelmi végzettséggel rendelkezem és csak hogy „ne unatkozzak” az 1 éves gyermekem mellett, beiratkoztam fősulira személyi szervező szakra. Hogy biztosan ne öljön meg az unalom, a kistestvére 2 hetes volt, mikor államvizsgáztam. Teher alatt nő a pálma, ez rám maximálisan igaz.

Szeretek olvasni, kapcsolatokat építeni, barátaimmal jót beszélgetni egy finom kávé mellett. Szeretem a mozit, színházat, egy idegen városban a szobrok mellett képes vagyok megcsodálni akár egy szép utcai lámpát, szökőkutat is.

Mi az, ami motivál, és milyen dolgokra vagy büszke az életedben?

A családom mindenképpen motivál, hogy jobb emberré váljak.

Továbbá az is ösztönöz, amikor pozitív, vidám, tenni akaró emberekkel, munkatársakkal veszem körül magam. Hihetetlenül fontos a jó Csapat, hiszen a napunk 1/3-át, életünk jelentős részét munkatársainkkal töltjük!

Rettentő büszke vagyok kamasz lányaimra, akikkel nagyon jó a kapcsolatom és folyton azon dolgozom, hogy ez így is maradjon. Magamra is büszke vagyok, hiszen látom  a fejlődést, és ez inspiráló lehet a gyermekeimnek is.

Az is feltölt és inspirál, amikor tudásommal segíteni tudok másoknak, így mint Mentor, ebben is kiteljesedhetek – büszke vagyok arra, hogy a vállalati kultúra fejlődéséhez ügyfeleinknél én is hozzájárulhatok. A DMA küldetése napról-napra motivációt és tenni akarást ad.

Milyen előfizetőkkel dolgozol, és hogyan értékeled a közös munkát?

Sokféle tevékenységi körrel rendelkező előfizetőkkel dolgozom együtt, mint például: kereskedelem, gyártás, épületgépészet, IT szektor , könyvelés, női klinika stb. Az előfizetők sokszinűsége miatt így lehetőségem van belelátni többféle területbe, szakmába is. A komoly cégfejlesztési eszközök átbeszélése és bevezetése mellett vidám és jó a hangulat, de ez sosem megy a fejlődés rovására. Az új előfizetőkkel is igyekszem gyorsan megtalálni a közös hangot, hogy az együttműködésünk minél hatékonyabb és eredményesebb legyen. 

Melyik cégfejlesztési rendszert vagy eszközt kedveled a leginkább?

Rengeteg hasznos és azonnal alkalmazható rendszer/eszköz van. Ami talán közelebb áll hozzám, az a szervezeti struktúra felépítése, a folyamatleírások és az elvek hármasa.

Rettentő fontos jól, szilárd alapokra helyezni a cégben a Személyzeti és kommunikációs osztályt – így igazából minden szívügyem, ami ehhez köthető.

Milyen üzenettel köszöntöd az új előfizetőket, akik csatlakoznak hozzád?

A legjobb helyen vagy!

KEZDJÜNK BELE A CÉGFEJLESZTÉSBE

A következő lépésed, hogy kitöltöd a lenti űrlapot és kiválasztod, hogy melyik előfizetési csomagunkon szeretnél elindulni. Én felveszem veled a kapcsolatot és elindulunk a nulladik lépéssel; küldök egy szerződéstervezetet és elkezdjük felmérni a válallkozásodat; kiválasztjuk a számodra legjobban megfelelő Mentort és már kezdődhet is a cégfejlesztés!

Beri Réka, DMA ponthu Kft., Értékesítés vezető

ALAP

Előfizetési csomag
210.000 Ft +ÁFA/hó
  • Alapok
  • Média csomag
  • Csatlakozás a közösséghez
  • Támogatás 72 órán belül
  • Hozzáférés több mint 100 db rögzített képzéshez
  •  
  • Cégfejlesztés
  • Mentorálás | 2 óra
  • Online Cégvezetői Akadémia
  • Webinár
  • Mastermind Connect | 1 főre
  •  
  • Induló pack
  • Elv mappa | 1 db

STANDARD

Előfizetési csomag
280.000 Ft +ÁFA/hó
  • Alapok
  • Média csomag
  • Csatlakozás a közösséghez
  • Támogatás 48 órán belül
  • Hozzáférés több mint 100 db rögzített képzéshez
  •  
  • Cégfejlesztés
  • Mentorálás | 3 óra
  • Cégvezetői Akadémia | 1 főre
  • Online Cégvezetői Akadémia
  • Webinár
  • Mastermind Connect | 1 főre
  •  
  • Havi adatelemzés
  • Bevétel statisztika vezetése
  •  
  • Induló pack
  • Minden cégfejlesztési mappa | 1+1 db
NÉPSZERŰ

PRÉMIUM

Előfizetési csomag
350.000 Ft +ÁFA/hó
  • Alapok
  • Média csomag
  • Csatlakozás a közösséghez
  • Támogatás 24 órán belül
  • Hozzáférés több mint 100 db rögzített képzéshez
  •  
  • Cégfejlesztés
  • Mentorálás | 4 óra
  • Cégvezetői Akadémia | 2 főre
  • Online Cégvezetői Akadémia
  • Webinár
  • Mastermind Connect | 2 főre
  • Exkluzív képzések
  •  
  • Havi adatelemzés
  • Bevétel statisztika vezetése
  • Cash-Bills grafikon vezetése
  •  
  • Induló pack
  • Minden cégfejlesztési mappa | 1+1 db



Kezdődhet a cégfejlesztés gombra kattintva elfogadom az ÁSZF-et és az Adatvédelmi Szabályzatot.