FOLYAMATMENEDZSMENT

2020.04.10.

Dienes Martin

4 perc

A folyamatmenedzsment avagy a projektmenedzsment egy annyira hiányos terület a cégekben, hogy már szinte fáj azt látni, hogy miért nem használják. Alapvetően sok munka létrehozni egy tökéletes menedzsmentet az egész cégre, viszont ha az készen van, szinte az egész cég stabil és önálló lehet.

Ahogy azt szoktuk, kezdjük az elejéről.

Folyamat szó jelentése:

Ebben az esetben: Egy lépés, egy nagyobb terv kivitelezéséhez. Olyan lépések sorozata, melynek a végén létre kell jönnie egy végterméknek.

Tehát, ha pl. seprűket gyártunk, akkor lehet az egy folyamatlépés, hogy be kell szerezni a fát a seprűhöz, majd a következő, hogy ki kell faragni megfelelő alakúra, stb.

 

Menedzsment szó jelentése:

Egy szervezet irányítása, működésének megszervezése, hogy az elérje célját, és sikeresen működjön.

Alapvetően a menedzser szóból származik, ami annyit jelent, hogy valamit végigkövet/irányít, amíg el nem érnek egy célt azzal a dologgal kapcsolatban.

Folyamatmenedzsment, már tudjuk is, hogy mit jelent.

Miért fontos a folyamatmenedzsment?

Láttál olyat MÁS cégekben, hogy van egy folyamat, és valahogy kimarad egy lépés? Valaki véletlenül nem készít el valamit, és az egész napi munkát ez borítja is.

Esetleg nem tudja valaki, hogy egy feladat után pontosan mit kell elvégeznie, így akár naponta 1-2 óra is kieshet a munkájából a semmivel.

Ha csak napi 1 óra telik el így (ami nem sok), és mondjuk, hogy van 50 munkatársad, akkor naponta nagyjából 500.000 Ft, amit kihúznak a zsebedből. Évente ez 100 millió Ft is lehet. Nekem fájna egy kicsit, és kezdenék ezzel valamit.

Hogyan kezdjünk bele egy folyamatmenedzsmentbe?

Először is Neked – mint vezetőnek – tudnod kell mindent a szervezettel kapcsolatban. Nyilván nem ez a legfontosabb, viszont nem rossz, ha tudsz mindent, még ha nem is foglalkozol vele minden nap.

Először szedd össze azokat a folyamatokat, melyekre mindenféleképpen szeretnél egy ilyen menedzsmentet. Legtöbbször ezek számlázási, szerződési, gyártásnál gyártói folyamatok szoktak lenni.

Mindig szedd össze azokat a folyamatokat, melyek most a legfontosabbak, mivel ha a gyártás tökéletes, minden projekt tökéletesen megy, akkor felesleges erre folyamatmenedzsmentet készíteni.

Tehát most megvannak a folyamatok, amelyek rosszabbul mennek, mint a többi. Ki kell választani egyet.

Most menj végig az egész folyamaton. Akár annak a részlegnek a vezetője is segíthet Neked. Mikor mentek végig az egész folyamaton, akkor írjátok le sorban az összes folyamatot, ami benne van.

Például: amikor bejön egy vendég, akkor köszönünk neki – leültetjük egy helyre – megkérdezzük, hogy mit szeretne inni – adunk neki egy étlapot – hozzuk, amit inni kért és rákérdezünk, hogy mit választott – felvesszük a rendelést – leadjuk a konyhának.

Most ez egy nagyon hülye példa és nem élő, viszont így látod, hogy mire gondolok.

Nagyon egyszerűen menjetek végig a folyamaton, és mikor le van írva, akkor egy listát össze kell állítani, amin sorban vannak a teendők.

Most van egy papírod, amin sorban vannak a teendők. A teendők mellé kell egy vonal – az aláírásnak –, illetve egy kör – annak, ha készen van a feladat – kipipálni.

Konkrétan ennél az éttermi példánál elég, ha van egy általános, és nem kell minden egyes vendégnél külön papírt kezdeni, mert az elég felesleges lenne, de a pincérnek fejből kell tudnia oda-vissza az egész folyamatot.

Mondjuk, ha egy gyártósoron vagyunk, akkor ott már muszáj minden egyes nagyobb projekt mellé egy ilyen papír, hogy ne legyen elrontva.

Hogyan lehet ezt egyszerűbben csinálni?

Vannak online folyamatmenedzsment programok, melyekben ugyanezt lehet elkészíteni, de akkor nem papíron lesz, hanem gépen. Így folyton tudod látni telefonról is akár, hogy melyik munka hogy áll.

Rengeteg ilyen program van online, vagy saját pénzből is le tudsz egyet programozni, ami egy kicsit drágább lesz.

Ha elkezdesz csak pár folyamatot, projektet leírni és elkezdeni, máris szintet tudsz lépni a vállalkozásoddal!

Remélem, tudtál ebből tanulni és akár ihletet nyerni.

SZERETNÉL MÉG JOBB FOLYAMATMENEDZSMENTET?

VÁLLALATI

TÉRKÉP

Valóban működő cégfejlesztési rendszereket mutat be számodra.

Mi is az a Vállalati Térkép?

A Vállalati Térkép rengeteg hasznos információval szolgál számodra, hiszen bemutatja az összes rendszert, amelyeket használni tudsz a cégedben.

A Vállalati Térkép rengeteg hasznos információval szolgál számodra, hiszen bemutatja az összes rendszert, amelyeket használni tudsz a cégedben.

7 szervezési osztály szerepel rajta, melyek a Cégvezetés; Kommunikáció; Terjesztés; Pénzügy; Termelés; Minőség és Közönségkapcsolati osztályok, ahová 21 működő rendszert társít.

GONDOLKOZZ RENDSZERBEN

Igényeld a Vállalati Térképet teljesen kötelezettségmentesen.

A következő lépésed, hogy kitöltöd az adataid, és mi e-mailben elküldjük a Vállalati Térképet. Emellé pedig egy 1 órás Díjmentes Tanácsadást is adunk számodra.

Igénylem gombra kattintva elfogadom az ÁSZF-et és az Adatvédelmi Szabályzatot.

Mi nem csak beszélgetünk az eredményekről, el is érjük őket! Nézd meg milyen kézzelfogható sikereket értünk el azoknál, akik már csatlakoztak előfizetőinkhez.

Ahol már találkozhattál velünk:

Markovich Béla tapasztalata a Vállalati Térképről

Cégvezetőként számodra is hasznos lehet, hiszen valóban működő cégfejlesztési rendszereket tartalmaz. Eddig Magyarországon közel 5000 cégvezető igényelte, és most neked is van rá lehetőséged! A Vállalati Térkép célja, hogy megfoghatóvá tegye számodra a cégfejlesztést, és rávilágítson a problémáid pontos megoldására.

Ez az egész a Szervezési Táblára épül, de hogyan teszi ez átláthatóvá a te vállalkozásod? 7 szervezési osztály szerepel rajta, mint például a termelés, a cégen belüli kommunikáció, illetve a cégvezetés. Ezekhez társít 21 működő rendszert, amelyek mind ott vannak a te vállalkozásodban is.

És hogy kiknek érdemes ezt igényelni? Árbevételtől és létszámtól függetlenül mindenkinek, így neked is. De a legelőnyösebb azoknak a cégeknek, akik legalább egy 20 fős munkatársi létszámmal dolgoznak. Az igazi izgalmak ott kezdődnek, én már csak tudom, hiszen közel 300 embert irányítok. Ajánlom, igényeld a Vállalati Térképet, hiszen díj -és kötelezettségmentesen a tiéd lehet!

Ami szerintem zseni, még egy egy órás Díjmentes Tanácsadást is kaphatsz mellé, ahol segítenek, hogy te is be tudd illeszteni a vállalkozásodba ezeket a rendszereket, olyan könnyedén, mintha csak egy Mapei ragasztóval dolgoznál! Ne habozz, gondolkozz rendszerben, és igényeld a DMA Vállalati Térképet!

Markovich Béla, Mapei Kft., Ügyvezető