Vladár Tibor, az Ulbrich Kft. ügyvezetője egy világos céllal keresett meg minket: szeretné átadni a cégét a fiának. Csakhogy volt egy bökkenő, amin a legtöbb generációváltás elbukik. Nem létezett vezetői réteg, és minden operatív feladat Tibor nyakában landolt. Egy céget pedig nem lehet átadni úgy, hogy az valójában egy embertől függ. Ezért a közös munkát nem is az átadással kezdtünk, hanem azzal, hogy a cég egyáltalán átadhatóvá váljon. Tibor fia is többször becsatlakozott a Niki Mentorunkkal folytatott mentorálásokba, így menet közben ismerte meg a folyamatokat, miközben a struktúra is épült körülöttük. Mára kidolgozott folyamatok, lefektetett alapelvek és kijelölt vezetők viszik a céget, akik most tanulnak bele a középvezetői szerepükbe. Közben a marketing is elindult, hogy az Ulbrich jobban látható legyen a piacon. Elérkezett az idő, hogy átadásra kerüljön a Vállalati Térképük, aminek köszönhetően már mindenki pontosan tudja a feladatát és a felelősségi körét. A cég működése már nem Tibortól függ, hanem a rendszerektől, és egy ilyen céget átadni már gyerekjáték.
Struktúra-teszt
Érdekel, mennyire függ tőled a vállalkozásod?
Megtudhatod, mely területeket nem használjátok ki, és milyen vállalkozói szinten állsz.