Csabáék ipari légtechnikával foglalkoznak már 2010 óta, nagyon sikeresen! Csaba előkészítő pozícióban kezdte munkáját a cégnél, de hamar felfigyeltek rá a tulajdonosok: megkérték, hogy vállaljon el egy fontos hibajavítási részleget, ami annyira jól sikerült, hogy végül a teljes cégvezetést is átadták neki 2018-ban. Folyamatosan fejlődtek, többmilliárdos céljaik voltak, de mégis hiányzott valami. Az ember nem születik cégvezetőnek, és ütközhet olyan problémába, amire egyszerűen nem tudja a megoldást. Csaba ekkor kereste meg a DMA-t, hiszen egy valós tapasztalatokkal rendelkező, hiteles cégfejlesztést szeretett volna. Nem akarta, hogy valaki csak elmondja a problémákat, de ne adjon rájuk konkrét rendszereket, megoldásokat. Csaba úgy fogalmazott: „kaptam egy csomó olyan információt már az elején, ami megerősített abban, hogy jó az irány és hogy melyek azok a pontok, amelyeken javítani kell.”
