SIKERTÖRTÉNET

HOGYAN ÉRI EL CÉLJAIT EGYSZERŰEN?

KESKER-FOOD KFT.

2021.03.20.

Kovács Viktor

3 perc

Előreláthatólag nagyon sikeres évnek tűnik 2021, viszont sokan ott bukják el ennek az évnek a sikereit, hogy nem tűznek ki célokat. Kerekes Zoli már tavaly is úgy döntött, hogy a DMA-val tart Egyiptomba az Elvonulás nevű képzésre, ahol elkészített egy pontosan megtervezett évet, így semmi sem állta újtát 2020-ban. Most pedig elmeséli, hogy Ő hogyan tűz ki célokat, és hogyan éri el azokat egyszerűen!

MIÉRT ÉREZTED AZT, HOGY EL KELL MENNED EGYIPTOMBA?

Nagyon szerettünk volna elmenni, mivel akkor itthon hideg volt, a fűtésszámla meg drága… Azért az is közrejátszott, hogy a DMA vezetője, Attila beszélt róla többször is, hogy ez egy nagyon fontos eszköz mindenféle szervezetnek, nem is muszáj, hogy cégek legyenek, mivel egyének is ugyanúgy használhatják. Úgy fogalmazott, hogy ez az alapja mindennek, ez az, ami a legjobban segíti a vállalkozás fejlődését. Most már tudom, hogy miről beszélt.

Lehet az embernek bármilyen jó képessége az ügyvezetéshez, ha az Admin Skála nincs meg, akkor csak küszködni fog a cég.

HOGYAN ÍRTAD MEG EZT AZ ADMIN SKÁLÁT?

Amikor belekezdtünk ebbe az egészbe, nagyon sokáig nem értettem, hogy erre miért van szükség. Itt van minden a fejemben összerakva, minek kell ezt nekem részletesen leírnom?! Először, mint mindenből, a könnyebbséget kerestem, hogy hogyan lehetne ezt egyszerűbben megvalósítani. Megérkeztünk Egyiptomba, és az első vagy a második nap esett le, miután elkezdtük készíteni, hogy basszus, ezt nem is biztos, hogy hülyeség leírni. Mivel, ha ezt megteszem, sokkal egyszerűbben át fogom látni a nagy egészet, és minden olyan döntést is könnyebb lesz meghozni, ami a céljaimhoz hozzásegít, hiszen csak követnem kell az ideális képet. Ehhez még hozzátartozik az is, hogy ha a leírtakat minden héten elolvassa az ember, a motivációját is könnyebb lesz fenntartani, és így megvalósítható az a mértékű folyamatos fejlődés, amit én előre meghatároztam.

Az első feladat az volt, hogy a hét osztályra lebontva, mindenkinek le kellett írnia az ideális képet, ami azt foglalja magában, hogy adott részeit a szervezetemnek én, mint vezető, hogyan képzelem el ideálisan. Ez azt jelentette, hogy csak úgy füstölt mindenki billentyűzete, miután mindenki belejött. Utána pedig le kellett írnunk a jelenlegi helyzetet, tehát, hogy most hogyan néz ki a cég. Nyilván, ahol jól működött eddig is a cég, arra nagyon büszke voltam, de ahol nem, ott hasznos volt szembesülni írásban azzal, amit eddig elértünk az osztályon belül. Már láttuk, hova szeretnénk eljutni, azt is, hol vagyunk, már „csak” le kellett írni a stratégiai tervezést. Majd ezt bontottuk szét projektekre, csatatervekre és utasításokra. A cég összes feladatát szétszedtük, külön-külön posztokat készítettünk belőle és minden posztot gondosan szétosztottunk az emberek között, a hozzájáró felelősségekkel együtt.

Most már azt érzem, hogy a céljaim egy csettintés alatt megvannak, de míg nem volt leírva és rendszerezve, csak küszködés volt, ami nagyon érdekes, mivel annak idején még ezt nem így éltem meg.

MI VOLT A LEGNAGYOBB ÉLMÉNY, AMIKOR ÍRTAD AZ ADMIN SKÁLÁT?

Egyik nap, mikor a tengerparton sétáltunk a csapattal, egyszer csak megpillantottunk egy öregebb urat nagy pocakkal, és egy piros férfi tangát viselt. A tangában lévő szerszám pedig hát, hogy is mondjam… a lényeg, hogy a plasztikai sebészet egy számomra meglehetősen új vívmányával ismerkedhettem meg, amit így visszagondolva, nem biztos, hogy szerettem volna.

Viccet félretéve, a legnagyobb élményem az volt, amikor rájöttem, hogy innentől kezdve rendkívül egyszerű lesz megvalósítani a céljaimat, mivel pontosan látom előre az utat, hogy hogyan fog minden a helyére kerülni, és pontosan úgy, ahogy én azt az ideális képben leírtam.

HOGYAN FOGADTÁK A KOLLÉGÁID?

Az első gondolatuk az volt, ha jól tudtam olvasni az arcukról, hogy ez az ember megbolondult. Később többen is rájöttek ennek a hasznosságára, de úgy érzem, még nem teljesen találtam meg a módját, hogy hogyan tudom motiválni őket arra, hogy teljes mellszélességgel bedobja magát mindenki. Sokat dolgozom rajta, és szerencsére a DMA nagyon sokat segít ebben.

SZERETNÉD TE IS ELÉRNI A CÉLJAIDAT?

VÁLLALATI

TÉRKÉP

Valóban működő cégfejlesztési rendszereket mutat be számodra.

Mi is az a Vállalati Térkép?

A Vállalati Térkép rengeteg hasznos információval szolgál számodra, hiszen bemutatja az összes rendszert, amelyeket használni tudsz a cégedben.

Egy stabil pontot ad a céged vezetésében, mivel rávilágít a problémáid pontos megoldására.

GONDOLKOZZ RENDSZERBEN

Igényeld a Vállalati Térképet teljesen kötelezettségmentesen.

A következő lépésed, hogy kitöltöd az adataid, és mi e-mailben elküldjük a Vállalati Térképet. Emellé pedig egy 1 órás Díjmentes Tanácsadást is adunk számodra.

Igénylés gombra kattintva elfogadom az ÁSZF-et és az Adatvédelmi Szabályzatot.

Tapasztalat a Vállalati Térképről

„A DMA Vállalati Térkép jól megjeleníti azokat a tájékozódási pontokat, melyek a kívánt cél, azaz egy jól működő, konfliktusoktól és probléma halmazoktól mentes, töretlenül fejlődő cég eléréséhez vezetnek. Egy ilyen vállalatban a tulajdonos és vezetőség az operatív tevékenységek helyett a virágzó jövő megteremtésén munkálkodik úgy, hogy az különösebb erőfeszítés helyett inkább egy sikerekben gazdag élvezetes játszmát jelent.

Ehhez a cég valamennyi munkatársa és partnerei elégedett és együttműködő magatartással járulnak hozzá. A DMA szolgáltatása a Vállalati Térképre épülő navigációs rendszer, ami a konkrét felhasználó lehetőségeit figyelembe véve végigvezet a leggyorsabb útvonalon. Gyakorlati és kézzel fogható eszközöket ad az elvárt eredmény mielőbbi legpontosabb megvalósításához.”

- ILLÉS GÁBOR -